Sziasztok! Matyi, aki kísérletmaratonjában kivételesen nem elektronikával, hanem hőtannal foglalkozik, folyékony nitrogénes kísérleteit szelídített formában is bemutatja. Hogy ne essetek kétségbe, amikor észreveszitek, hogy hopp nincs épp nálatok folyékony nitrogén, jaj.
Ezzel ha nem is utolsó hőtanos kísérletét, a Matyi Rulez utolsó részét mutatta be Máté. A sorozat helyett lesz más garázsos és nem garázsos program, amit ajánlunk - szóval lesz helyette más program, amit ajánlunk.
Március 8-án a Részecskefizikai diákműhely debreceni programján veszünk részt, de a nem debreceni programokat is ajánljuk megtekintésre. Szintén márciusban van a másik program, amit talán az előzőnél is lelkesebben hirdetünk: élő bemutatónk, melyre már kezdjük is a felkészülést. Bőven olvashattok majd a blogon részleteket a bemutató szervezéséről, egyelőre annyit lehet tudni, hogy majd lesz.
Ezen kívül lesz egy kis változtatás a versenyeinkben, tekintettel arra, hogy nem nagyon tudtunk működésünk eddigi éveiben díjakat osztani a nevezőknek. A házifeladatok versenye és az Ötletverseny is kevés versenyzőt vonzott, ezért egyikben sem dőlt el egyértelműen, ki érdemel díjat. A házifeladatok versenyét megszüntetjük, és az aktuális évadban feladott házifeladatok megoldásait is az Ötletversenyben értékeljük. Tehát pontozzuk, ha valaki ötleteket ad kísérletekhez, videót küld egy kísérletről, megold egy házifeladatot, és minden mást, és reméljük, hogy így jobban kiéleződik ez a verseny. Legyen az a motiváció, hogy amíg kevesen versenyeznek, kevesebb feladat megoldásával is meg lehet nyerni a nyereményt.
Ja, és van egy új email-címünk is.