Sziasztok! Régen írtam már bevezetőt/cikket videóhoz. Azért ha már kedvenc eszközöm kerül szóba, megérdemel ennyit.
Ugye milyen izgis (szerintem a megfázás ellenére sikerült emberi hangot kipréselnem magamból) ? Az eszközről fontos még elmondani, hogy hálózati feszültséggel működik, tehát csak és kizárólag saját felelősségre kísérletezzetek vele. Amennyiben hozzájuttok egy ilyen eszközhöz, egy nagyon lényeges mozdulat: mielőtt bekapcsolnátok feltétlenül ellenőrizzétek le (pl.: fázisceruzával) nincs-e fázis a szikraköz kivezetésein vagy a szaggatón. Ha igen, akkor a konnektorból kihúzva a villásdugót, majd 180°-al való elforgatás után már nem szabadna fázisnak lennie semmi hozzáférhető részen, szóval ezután "csak" a közel 90kV-ra kell figyelni. Jobb félni, mint megijedni: ellenőrizzétek kétszer is!
Egy kis hibát vétettem a videóban, mégpedig azt, hogy az átütési feszültséget kV/cm-ben kell érteni. Hirtelenjében nem jut más érdemi dolog eszembe, szóval ennyi. Ja, a házira meg várjuk továbbra is a megoldásaitokat!
(Megj.: Nem gárgyultam meg {bár ki tudja}, hogy 30°C-ban garbó van rajtam, a felvétel télen tavasszal készült, márciusban.)